Ahogy azt egyik korábbi bejegyzésben írtam, kalapács alá került A fajok eredete c. Darwin könyv egy korabeli példánya egy londoni árverésen, ahol több mint 103 ezer fontot (30 millió forintot) fizettek ki
Ugyanitt vevőre talált a King Kong című klasszikus egyik eredeti makettje is több mint 120 ezer fontért (36 millió forintért). Az 1933-as filmben szereplő modell, mely a film zárójeleneteiben felmászott az Empire State Building tetejére, és rettegésben tartotta New Yorkot, valójában egy mindössze 55 cm-es báb.