Beigazolódott a versenytársak legnagyobb félelme, mivel a Google a frankfurti könyvvásáron bejelentette, hogy jövőre elindítja online e-könyvesboltját.
A bejelentés szerint a Google Editions nevű vállalkozás 2010 első felében indul, kezdetben körülbelül félmillió digitális könyvet kínálnak majd. E könyvek jogtulajdonosaival már megegyeztek, s kialakították a partnerkapcsolatokat. A többféle eszközön is olvasható könyveket az érdeklődők megvehetik közvetlenül a Google-tól is, de más online üzletekből is, az Editions lesz a "gazda", ahol keresni lehet a tartalmakban.
A Google Editions azért is számít nagy lépésnek, mivel a cég ezzel az üzlettel juthat először számottevő mértékű jövedelemhez a nagyrészt ingyenes szolgáltatásokat kínáló digitalizációs projektje mellett a könyvpiacon. A modell szerint a Google egyrészt a jogtulajdonosokkal, illetve más terjesztőkkel osztozik a bevételeken. Ha közvetlenül a Google-tól vesznek egy könyvet, akkor a bevétel 63 százaléka a kiadóé, s 37 százalék marad a vállalatnál. Ha egy külsős terjesztőtől veszik meg, akkor 45 százalék a jogtulajdonosé, a maradék 55 százalékból a Google csak töredéknyi összeget kap, a többi a kereskedőé.