Az Erdélyi Magyar Közművelődési Egyesület kezdeményezésére november 20-án éppen huszadik alkalommal indul útjára az Érmindszenti zarándoklat Ady Endre tiszteletére. Az idei rendezvénysorozat pénteken délelőtt 10 órakor a Szatmár Megyei Múzeum központi épületének dísztermében az Ady Endre öröksége és az irodalom felelőssége című irodalmi tanácskozással veszi kezdetét.
Az ebédszünetet követően 16 órakor folytatódó tanácskozás zárását követően (ugyancsak a vendéglátó intézmény, a Megyei Múzeum dísztermében) az Ifjú szívekben élek Ady-pódiumvetélkedőre jelentkező fiatalok mutatják be a költő születésnapjára emlékező műsorukat.
Az elmúlt két évtized hagyományaihoz híven az idei Ady-megemlékezés is a költő szülőfalujában ér véget. November 21-én, szombaton délelőtt 11 órakor az adyfalvi emlékmúzeum kertjében megrendezésre kerülő ünnepséggel, ahol számos meghívott mond beszédet.