A testvérek 1852-től dolgoztak a német nyelv szókincsét tárgyaló és értelmező szótáron. Életükben csak az első négy kötet készült el, a monumentális mű utolsó, 32. kötete 1961-ben látott napvilágot. Mindketten részt vettek a régi német irodalom kutatásában, ők fedezték fel a germán hősi ének egyetlen fennmaradt példányát, az ófelnémet Hildebrand-éneket és elsőként fordították le német nyelvre az Edda-dalokat. (Nem a Pataky Attila féléket)
Nevüket mégis az 1812 és 1815 között két kötetben kiadott, Gyermek- és házi mesék című mesegyűjtemény - a Grimm-mesék - tette világhírűvé. Az országot járva jegyeztek le a szájhagyomány útján őrzött népmeséket, megőrizve azok stílusát, kifejezésmódját és sajátos világát, de itt-ott csiszolva, alakítva azokon.
A forrásanyaghoz való ragaszkodás miatt a mesék eredeti változata szinte horrorisztikus elemeket is tartalmazott. A Hamupipőkében a gonosz mostohatestvérek szemét galambok csipegetik ki, a Hófehérke gonosz királynéját izzó vascipőben táncoltatják halálra, a Jancsi és Juliska boszorkányát elevenen égetik el egy kemencében.
A 160 nyelvre lefordított mesegyűjtemény a legolvasottabb német irodalmi alkotások egyike, s méltán vonult be a világirodalom történetébe. A Grimm-mesék magyarul 1861-től mintegy 250 kiadást értek meg, s nagyban befolyásolták a magyar mesekincset.
/otvenentul.hu/
