A 85 éves barcelonai szerzőnek, aki a díj 35 éves történetében a harmadik női kitüntetett, János Károly spanyol király adta át a 2010-es Cervantes-díjat egy, a televíziók által is közvetített ceremónia keretében.
Műveinek központi témája a gyermekkor és az elvesztett ártatlanság kérdése, a társadalmi igazságtalanság és azok a problémák, amelyek a polgárháború után sújtották Matute hazáját. Magyarul olvasható Paulina című ifjúsági regénye és számos novellája.
A díjátadó ünnepséget Alcalá de Henaresben, a díj névadójának, Miguel de Cervantesnek a szülővárosában tartották.
Az elismerést, amellyel 125 ezer euró (több mint 33 millió forint) pénzjutalom jár, tavaly José Emilio Pacheco mexikói költő vehette át, de a korábbi díjazottak között szerepelt Jorge Luís Borges argentin író, valamint a tavalyi irodalmi Nobel-díjas perui-spanyol Mario Vargas Llosa is.