Az idei Anna-bál július 24-én kerül megrendezésre Balatonfüreden, az Anna Grand Hotel dísztermében, és kertjében. A díszvendég az idei év kultúrális fővárosa Pécs lesz, ezért természetesen megjelenik, és ha már ott van köszöntőt mond a pécsi polgármester Páva Zsolt, a rendezvény fővédnöke pedig külügyminiszterünk, Martonyi János lesz.
Az idei Anna-bálon is átadják a Kiss Ernő-díjat, illetve a hagyományoknak megfelelően megválasztják a bál szépségkirálynőjét és két udvarhölgyét. A bálra már hónapokkal ezelőtt minden jegy elkelt, noha a recesszió ellenére, vagy talán annak köszönhetően emeltek a tavalyi árakon. Természetesen idén sem jelentett problémát a 45-60 ezer forintos belépő megvásárlása a bálozó közönségnek.
A bált követő vasárnap legeslegnagyobb eseménye a bálkirálynő, és udvarhölgyeinek sétakocsikázása Balatonfüreden, erre a látványos(?) programra általában ezrek kíváncsiak.