Hét Balaton-felvidéki településen összesen 1600 programot rendeznek, és 3000-en lépnek fel a Művészetek Völgye jubileumi, 20. rendezvény-sorozatán július 23. és augusztus 1. között. A napijegyek 2000 forintba kerülnek majd a Művészetek Völgyére, a háromnapos hétvégi bérletért ötezer, a tíznaposért 18 ezer forintot kell fizetni.
Tíz napon át fellép a völgyben Palya Bea, aki a Művészetek Hölgye titulust kapta. Az énekesnő reggeltől estig fogadja a közönséget művészbarátaival Kapolcson, az evangélikus parókai épületében és udvarában, mindezek mellett vezet majd gyermek-foglalkozásokat is. Hasonlóan több napig jelen lesz a völgyben a Muzsikás együttes és a régi visszajárónak számító Amadinda ütősegyüttes is.
Várhatóan július 31-én szombaton a pulai színházsátorban nagyszabású völgygála lesz, amelynek a teljes bevételét az árvízkárosultak javára ajánlják fel. A pulai színházsátor újdonságnak számít, azt a békéscsabai Jókai Mór Színházzal közösen működtetik, és két előadást tart majd a Márta István által vezetett fővárosi Új Színház társulata is. Pulán nemcsak színházi események lesznek, hanem például szcenikus zenei koncertek is, ezek sorában Hobo (Földes László) előadja a Circus Hungaricus című darabot, Vidnyánszky Attila rendezésében.
A Művészetek Völgyében ünnepli 50. születésnapját Rácz Zoltán, az Amadinda együttes vezetője, aki műsort ad és a vendége lesz többek közt a Lokomotiv GT-ből Presser Gábor és Karácsony János. A pulai sátorban fellép a Benkó Dixieland is, meglepetésvendégekkel. Galkó Balázs színművész, a völgyprogramok "örökös tagja, motorja" idén "könyvszendvics" lesz; a hátára szerelnek egy hatalmas, nyitott könyvet, és így járja majd a falvakat, a könyvbe pedig bárki a vendégek közül beírhatja a véleményét.
A fesztivál szervezői a jövőben minden évben szeretnének hagyományteremtő szándékkal egy hazai múzeumot fővendégként fogadni. Idén - első alkalommal - a Magyar Néprajzi Múzeum lesz a fővendége a völgynek, több különleges kiállítást rendeznek Kapolcson és Vigántpetenden.
Taliándörögdön a hagyományoknak megfelelően a Klastrom-romnál lesznek a legrangosabb zenei és színházi programok, Vigántpetenden templomi koncertek, kiállítások lesznek, és persze zenés rendezvények a sörsátorban. Ezúttal is Monostorapátiban lépnek fel a rockegyüttesek, Öcsön a kőfejtőben pedig elsősorban világzenei programokra várják az érdeklődőket. Nagyvázsonyban a Duma Színház humoristái lépnek fel esténként, de a Kinizsi-várnál megrendezik a reneszánsz vigasságokat és várjátékokat is.