A pécsi belváros szívében lévő Művészetek és Irodalom Háza dolgozói a legrosszabbra készülnek: áprilisban vége. Az 1987-ben létrehozott intézmény, majd épp az Európa Kulturális Fővárosi program égisze alatt, 2007-ben megalapított és ide telepített Irodalom Háza kétségtelenül az – úgymond – rétegigényt kielégítő magas kultúra fellegvára volt mindig is, ugyanakkor nagyon nyitott, befogadó jellegű kultúrközpont, ami most a megszűnés határára sodródott.
A megyei önkormányzat nem hajlandó és nem is képes a továbbiakban az épületért a város számára évi 14 millió forintos bérleti díjat fizetni, mondván, a ház alapvetően a pécsi közönséget szolgálja ki. Ezzel együtt a megyeháza vállalja 5 munkatárs bérének fizetését, ám részükről ez a maximum. Ezzel szemben a városi vezetés ajánlata: havi 100 ezer forintos bérleti díj.
Kőhalmi Andrea, a Művészetek és Irodalom Háza igazgatója úgy érzi, hogy miután december 6-án volt Páva Zsolt polgármesternél, aki akkor azt erősítette meg a számára, hogy a ház nem fog megszűnni, azonban azóta nem kapott más érdemi információt a fejleményekről, így az álláspontok nem közelítenek egymáshoz, ezért a közeljövőben esedékes megyei költségvetési koncepcióba be sem fog kerülni az intézmény, vagyis – legkésőbb április végén várhatóan meg fog szűnni.
/kultúrpart/