William Shakespeare szonettjeinek szépsége és zeneisége 2006-ban indította útjára Sena, Márkos Albert, Gryllus Samu és G. Szabó Hunor közös projektjét a W.H.-t, amely szándéka szerint mai zenei környezetbe szerette volna helyezni a világ leghíresebb angoljának kalandozásait belső világában, ha merjük így hívni, léleklabirintusában.
A szonettek megjelenésének 400. évfordulóján, 2009-ben kiadott 13 dal iskolapéldája annak, hogyan lehet a jazz, az improvizatív kortárs zene, az absztrakt hiphop és a spoken word eszközeivel több száz év elteltével is érthetővé, érezhetővé tenni Shakespeare míves szavait, az album méltán zsebelt be számos elismerő kritikát. A ceremóniamester ezúttal nő, hű csatlósai remek férfiak, a zenészek mellett pedig a Tilos-veterán DJ Lee n'gum VJ Lee Unflyable-ként álruhában bűvöl vizuálisan, hogy az aktualizált líra úgy hathasson ahogy kell. A Sirály pincéjéből indult költészet így ér el csodás koncerttermekig.
Budapest, Művészetek Palotája, április 10. 20:00