A hétvégén ezt az évfordulót ünnepelték Gyimesközéplokon a programban résztvevő tanárok. 2000-ben 2 helyszínen 70 gyerek részvételével indult a tanítás, ma már 25 településen több mint 1600 gyerek jár rendszeresen magyar irodalom és nyelvtan órákra. Ez igazi sikertörténet, hiszen sok nehézség, hatósági ellenállás kísérte a magyar szavak felélesztését célzó kezdeményezést Moldvában.
Ezelőtt tíz évvel nem voltak könnyű helyzetben a magyar nyelv moldvai népszerűsítői, hiszen több oldalról is támadták a programot. Kezdetben iskolán kívüli foglalkozásokon, magánházaknál tartották a magyar órákat, ezek ellen azonban számos feljelentés érkezett. A tanfelügyelőség vezetői is számos alkalommal próbálták ellehetetleníteni a csángó okatási programot. Szerencsére sikertelenül, mivel ahogy teltek az évek egyre több szülő kérte gyerek számára az anyanyelven való tanulás lehetőségét, így 2002-ben néhány településen az állami iskolákban is elkezdődhettek a magyar órák. Azóta a gyerekek heti három órában ismerkedhetnek irodalmunk nagy alakjaival.